A Let's Colour projekt

A Let’s Colour projekt elsődleges célja: színt vinni az emberek életébe. Színessé szeretnénk varázsolni a közösségek által nap, mint nap használt tereket, legyen szó elhanyagolt városházáról, vidám gyerekzsivajtól hangos óvodáról, a falu orvosi rendelőjéről, vagy akár egy lehangoló látványt nyújtó betonkerítésről. A színek csodákra képesek, a megszínesített közösségi terek pedig új lendületet visznek az ott élők mindennapi életébe, inspirálnak és energiát adnak. Hiszünk a közösségi összefogásban, a közös tenniakarásban - és a színek erejében.

A Let’s Colour Magyarország 2011-ben vette fel először a harcot a szürkeséggel szemben. Látva az óriási érdeklődést és azt a megható és példaértékű összefogást, amelyet a pályázók bemutattak, úgy döntöttünk, nem elégedhetünk meg ennyivel. Így tehát a Let’s Colour Településszépítő Egyesület a Dulux-szal karöltve folytatta a közös munkát és évről évre ismét útjára indította a projektet.

2018-ban már nyolcadik alkalommal hirdettük meg a pályázatot a hazai közösségek számára. Ezúttal is mi adtuk a festéket és a profi látványt, a pályázók pedig biztosították a felületet és a közösséget, amely saját kétkezi munkájával élhetőbbé tette környezetét.

A letscolour.hu weboldalon bemutatjuk az elmúlt évek megvalósult projektjeit, valamint a Let’s Colour és a Dulux által támogatott egyéb festési eseményeket.

Érdemes bennünket a Facebook-on is követni (/LetsColourHU), ahol az aktuális eseményekről mindig naprakész információkkal jelentkezünk.

Gratulálunk az eddigi évek nyerteseinek, további sok sikeres projektet kívánunk a - részben a Let’s Colour Magyarország révén összekovácsolódott - közösségeknek, és köszönjük a több száz önkéntes résztvevő munkáját!