Színről-színre

Szavazatok száma: 419

Pályázó neve: Leövey Klára Görögkatolikus Gimnázium, Közgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola

A budapesti Leövey Klára Görögkatolikus Gimnázium, Közgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola közösségi pályázata Iskolánk 2017 szeptemberében került a görögkatolikus egyház fenntartásába. Egész közösségünk — tanárok, diákok, szülők — nagy reményekkel tekintünk a jövőbe. A főváros egyetlen görögkatolikus oktatási intézményeként szeretnénk új, friss szellemet hozni az oktatásba. Szeretnénk kovász lenni, amely új életet visz nem csak iskolánk diákjainak, de az egész budapesti görögkatolikus közösség életébe. Fontosnak tartjuk a magas szintű oktatást és a keresztény értékrendet, amely magába foglalja közjó szolgálatát is. Hisszük, hogy a pozitív személyiség kibontakoztatásához a közös élmények, a közös munka, egymásért és céljainkért vállalt felelősség a legmegfelelőbb pedagógia. Iskolánk Budapest VIII. kerületében, egy több mint száz éves épületben található. Évek óta tervezzük a siralmas állapotban lévő belső udvar megszépítését, az udvari tűzfal kifestését, de anyagi okokból eddig ezt nem tudtuk megvalósítani. A Let’s Colour Projekt minden szempontból ideális számunkra. A tervezett projekt során legalább 120 önkéntes fog festeni és legalább 10.000 ember fog értesülni az eseményről. A festeni kívánt falfelület a tűzfal teljes hosszában, illetve az épület udvart határoló külső oldalfalai 2,13 m magasságig, összesen 172 m2. Egy nagy közös cél érdekében megmozdíthatjuk az egész iskolát: barátokat, szülőket, a görögkatolikus közösséget, az iskolánk szűkebb és tágabb lakókörnyezetében élőket. A festés munkálatai erősítik az összetartozás érzését, a jó ügy szolgálata mindenkire pozitív hatással lesz. Végül, de nem utolsó sorban kézzelfoghatóvá válik a megújulásra való törekvésünk, amennyiben a dickensi nevelőintézetek hangulatát idéző udvarunk esztétikus és XXI. századi külsőt kap.

Osszd meg a pályázatot!

Pályázat képei

Hozzászólások