Bejelentkezés

2. Pályázat
Festve minden jobb!
Pályázó neve
Hajdúnánási Református Általános Iskola és Óvoda
Hajdúnánás
Eddigi szavazatok:
61 db
Óvodánk a város szívében a Hajdúnánási Református Általános Iskola és a Református templom közvetlen szomszédságában helyezkedik el. Kapuit 2011. augusztus 27-én nyitotta meg a családok számára, lehetővé téve ezzel a keresztyén óvodai nevelés megvalósulását városunkban is. Ebben a 2021-es évben ünnepeljük, óvodánk fennállásának 10. évfordulóját. Immár 10 éves hagyományra tekintünk vissza. Nevelőmunkánkat 3. éve szép új, esztétikus épületben, tágas udvari környezetben végezzük. Az épületben található hosszú közlekedő folyosónk fehérre van festve. Szeretnénk, ha vidám, színes külsőt ölthetne magára, ezzel is növelve a játékos, mosolyra fakasztó hangulatot. Udvarunk a munkatársi és szülői közösség kezdeményező összefogásának köszönhetően, egyre rendezettebb, rengeteg újításon megy keresztül jelenleg is. Óvodánk szomszédságában található a hatalmas méretű Városi Sportcsarnok, melyet a biztonság érdekében, zárt beton kerítéssel választottak el udvarunktól. Jelenleg kellemes pasztellszínnel van lefestve kerítésünk, de egyhangúan szomorkás hangulatot áraszt. Szeretnénk, ha udvari játékterünket, a hatalmas méretű betoni bezártságot, a kerítés átfestésével, a gyermeki lelket tápláló vidám színekkel, igazi „Gyermekkertté” varázsolhatnánk. Régi vágyunk válna valóra, ha óvodánk 10. évfordulójának alkalmából, külső és belső megjelenésünk is vonzóbbá, élettelibbé válna. Lelkes munkatársi és szülői csapatunk örömmel néz elébe a festési munkánknak, és vidáman vállalja folyosónk és kerítéskomplexumunk, meleg színekkel történő átfestését, a gyermekek körében is ismert, szeretett mesefigurákat ábrázoló illusztrációkkal történő kitöltését. Bár nem vagyunk festőművészek, de csapatunk aktív, tevékeny, kreatív közösség, és egy estleges nyertes pályázat révén, lelkesen meg tudunk birkózni a feladattal. Jubileumi évünk egyik fénypontja lehetne a közös alkotás élménye, melynek eredménye egy vidámságot árasztó, szemet és lelket gyönyörködtető óvoda lenne.

Galéria

Oszd meg a pályázatot!

Hozzászólások