Bejelentkezés

1. Pályázat
Sokszínű Ifjúság
Pályázó neve
Tarjáni Ifjúsági Klub
Tarján
Eddigi szavazatok:
19 db
A tavalyi év végén határoztuk el, hogy kialakítunk egy helyet a faluban, ami a fiatalok találkozóhelyéül szolgálhat. Erre a célra a Tarjáni Önkrományzat felajánlotta a kultúrotthon alagsorát, amit már korábban is hasonló célra használtak. A helyiség sajnos már régóta kihasználatlanul állt, így muszáj volt az alapoktól kezdenünk a felújítást. Ugyan most még romos állapotban vannak a termek, de terveink szerint már idén nyáron birtokba veheti az ifjúság a klubhelyiséget, amit szabadidejükben bármikor látogathatnak majd. Jelenleg a közösségünk egy maréknyi önkétes fiatalból áll. Törekszünk a minél hatásosabb csapatmunka kialakítására, úgy, hogy mindenki olyan feladatokat választhat, amihez ő a legjobban ért, vagy éppen a leginkább tetszik neki. Ennek köszönhetően a kitűzött határidőknek megfelelően haladunk a tervezéssel, munkálatokkal, valamint a kapcsolatok kiépítésébe is belekezdtünk a szomszédos településekkel, klubokkal. A közeljövőben minél több új taggal szeretnénk a bővülni, ezáltal egy állandó klubot is alakítani. Célunk, hogy jobban bevonjunk a településen és annak környéken élő fiatalokat a közösségi és kulturális életbe. Emellett színes programokkal szeretnénk aktivizálni a legfiatalabbakat és az idősebb korosztályt is. Legyen az ünnepekre való készülődés, hulladékgyűjtő akció vagy éppen sportos foglalkozás Emellett a klubhelyiségben is rendelkezésre állnak majd olyan eszközök, amelyekkel a fiatalok a mindennapok során is eltölthetik a szabadidejüket.

Galéria

Oszd meg a pályázatot!

Hozzászólások