Bejelentkezés

1. Pályázat
Színesebb iskolánkért
Pályázó neve
Greges Zsuzsanna
Harkány
Eddigi szavazatok:
909 db
Let’s Colour pályázat Bemutatkozás A harkányi Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola folyamatosan bővülő intézmény 460 általános iskolás, 140 zeneiskolás tanulóval és 50 pedagógussal. Az intézmény 1960 óta áll mai helyén. Az elmúlt évtizedekben többször bővítették és a korszerűsítették mind az épületet, mind az iskola felszereléseit, oktatástechnikai és egyéb eszközeit. Az iskola központi szerepet játszik a kisváros és a környező falvak életében, 20 településről járnak gyerekek ide iskolába. Tanulóink és kollégáink számára a motiváló tanulási környezet és a fejlesztő közösségi terek kialakítása a kiemelt pedagógiai célok közé tartozik. A pályázatunkban szereplő falfelületek (ebédlő, tornaterem, folyosó, lépcsőház, udvari részek) a mindennapi használat mellett, több funkciót is betöltenek a közösségi élet fontos színterei. (közösségi programok, iskolai ünnepségek, játszóhelyek) Emellett otthonunk részének is tekintjük. E téren iskolánk hátrányos helyzetű tanulóinak számára is mintaként szolgál. A mai iskolaválasztási lehetőségeket ismerve, a szülők meggyőzésére is szolgál az esztétikus, gyermek központú környezet. Az elmúlt évtizedben megvalósult nagyszabású pályázatok által létrejött fejlesztések, mint a sportsátor, műfüves pálya, informatikai- és nyelvi laborok, konyhai és ebédlői berendezések cseréje stb. mellett a közösségi tereink nem követték sokszínű iskolánkat. A művészeti oktatás színvonalát és a sport lendületét nem tükrözik a falak. A zeneiskolai tagozatunkon 13 hangszerrel ismerkedhetnek meg a növendékek. A balettoktatás 3 korosztályban folyik. Néptáncoktatásban minden évfolyamon részesülnek a diákok. A labdarúgás, kézilabda, úszás sportágak a legnépszerűbb sporttevékenységek. A felsorolt dinamizmust szeretnénk láthatóvá tenni az ebédlő, a tornaterem, lépcsőházak, folyosók és az udvari falfelületek 800 m2 - én a lelkes szülői munkaközösség és a pedagóguskar támogatásával. Festendő felületek Belső A épület földszinti folyosó 90 m2 emeleti folyosó 80 m2 A épület lépcsőház 70 m2 B épület lépcsőház 10 m2 C épület öltöző folyosó 110 m2 tornaterem 240 m2 D épület ebédlő 100 m2 Külső Tornaterem nyugati fala 45 m2 Öltöző külső fala+ kijárat 55 m2 Összesen: 800 m2

Galéria

Oszd meg a pályázatot!

Hozzászólások