Bejelentkezés

2. Pályázat
Szürkéből színes
Pályázó neve
Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzata
Budapest XV. kerület
Eddigi szavazatok:
142 db
Az életünk a járvány miatt nem csak korlátozott, de eléggé szürke is. Olyan szürke, mint a XV. kerületi Szilas lakóparkot a Szentmihályi út felől határoló betonkerítés, betonpalánk, melyet szeretnénk a Let's Colour pályázat segítségével színessé varázsolni. Lassan-lassan újra kinyílhat a világ, visszakapjuk sokszínű életünket. A szürkeséget legyőzi a szivárvány. Éppen ezért, mi a projektet a kerületben működő civil szervezetek és a helyi lakóközösség bevonásával valósítanánk meg, hogy ezzel a közös programmal is építsük, erősítsük a kerület közösségét, mutassuk meg nyitottságunkat, összetartozásunkat és sokszínűségünket. A közösség építés a betonkerítés lefestését követően is folytatódik majd lokális szintű programokkal, akciókkal. A korábbi években voltak próbálkozások a szürke, összefirkált betonkerítés fehérre festésére, azonban a festék mára már megkopott, számos helyen pedig le is kopott, illetve megjelentek a palánkon az újabb tagek, melyek esztétikai értékkel nem bírnak. A palánk által határolt, valamint a környéken lévő lakóépületek az utóbbi években felújításra kerültek, új, színes külsőt kaptak, melyhez nem illik a múltat idéző szürke betonkerítés. A Szilas park előtt futó Szentmihályi út adja a kerület egyik fő gerincét, melyen nap, mint nap, jelentős forgalom halad át. A közelben találhatók nevelési és oktatási intézmények, valamint a Pólus Center és az ASIA Center bevásárló- és szórakoztatóközpontok. A helyi lakóközösség és az áthaladó utazók közérzetének, hangulatának javítása érdekében szeretnénk vidám motívumokkal megtölteni ezt a jelenleg szürke palánkot. Célunk, hogy megtörjük ezzel a szürke hétköznapokat és színt, vidámságot csempésszünk az emberek mindennapjaiba, akik a palánkra pillantanak, elhaladnak előtte. Reményeink szerint a betonkerítés környezetének rendbetételével és kifestésével javul az ott lakók és a palánk előtt elhaladók közérzete. Valamint a betonpalánkot, így nem fogják megrongálni, s az a funkcióját a továbbiakban is el tudja látni.

Galéria

Oszd meg a pályázatot!

Hozzászólások