Varázsoljuk együtt színesebbé az iskolánkat!

Szavazatok száma: 504

Pályázó neve: Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola

A Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola életében központi helyet foglal el a zsibongó. Kisebb volumenű előadások, rendezvények, ünnepek megrendezése e helyszínen történik, amely mindig az időszaknak és az alkalomnak megfelelően van feldíszítve, ám a fehér falak a dekoráció ellenére sem tükrözik vissza a hely szellemiségét. A tanulókra, pedagógusokra egyaránt pozitív hatással lenne egy színessé varázsolt zsibongó, továbbá a közösen létrehozott alkotás megfelelő közösségépítő program lehetne számunkra. A festésben mind a gyermekek, a szülők, mind pedig az iskolai dolgozók és tanárok is szívesen részt vennének. A zsibongó mindösszesen hatvan négyzetméter, azonban annál inkább előkelő helyet foglal el minden iskolában jelenlévő számára. Tanulóinkat büszkeséggel töltené el, ha nap, mint nap láthatnák azt az alkotást, amelynek megalkotásában ők is aktívan részt vettek!

Osszd meg a pályázatot!

Pályázat képei

Hozzászólások