Bejelentkezés

Egyéb esemény 2012
Let's Colour Designer
Az első hazai Let's Colour program során számtalan megkeresést kaptunk olyanoktól, akik nem közösségként pályáztak volna az általuk szürkének ítélt falfelülettel, hanem alkotóként, tervezőként szerettek volna résztvenni a projektekben. Erre akkor nem tudtunk lehetőséget biztosítani, 2012-ben azonban az igények láttán úgy döntöttük külön "Designer" kategóriát hozunk létre tervezők számára. A "Designer" kategória tehát abban különbözött a pályázat többi elemétől, hogy itt mi biztosítottuk a falfelületet, a pályázóknak pedig erre az adott falra kellett látványtervekkel pályázniuk. A "festővászon" nem más volt, mint a Millenáris park területén található közel 300 négyzetméteres felület. A beérkezett pályázatok közül egy 5 tagú szakmai zsűri választotta ki a nyertest: *Nagy Diána - Biofal* c. munkáját, melyet május elején meg is valósítottunk. Az alkotás méltón közvetíti a Millenáris által képviselt értékeket, tökéletesen illeszkedik a városon belüli parkosított övezet hangulatába.

A projekt számokban

10
önkéntes
60
liter Dulux festék
300
négyzetméternyi
színes falfelület

Képek az eseményről

Más eseményeink ebből az évből: 2012

Egyéb esemény • 2012

Göd

40
önkéntes
1500
tulipán

Egyéb esemény • 2012

Göd

120
önkéntes
500
liter festék
1525
négyzetméter felület

Egyéb esemény • 2012

Ajka

50
önkéntes
150
liter festék
1255
négyzetméter felület

Pályázati nyertes • 2012

Debrecen

180
önkéntes
450
liter festék
1500
négyzetméter felület

Egyéb esemény • 2012

Dunaújváros

50
önkéntes
50
liter festék
300
négyzetméter felület

Pályázati nyertes • 2012

Fegyvernek

100
önkéntes
180
liter festék
450
négyzetméter felület

Pályázati nyertes • 2012

Dunakeszi

120
önkéntes
230
liter festék
650
négyzetméter felület

Egyéb esemény • 2012

Börcs

20
önkéntes
20
liter festék
50
négyzetméter felület

Egyéb esemény • 2012

Budapest II. kerület

5
önkéntes
30
liter festék
50
négyzetméter felület

videó galéria

Nézd meg a videókat!

Az elmúlt években igyekeztünk a lehető legtöbb eseményünkről filmet készíteni - ezeket itt találod összegyűjtve.

Hozzászólások